Nosztalgia 2005

Van valami egészen különleges abban, amikor az ember visszatekint az életére, és meglátja, honnan indult el egy szerelem. Nálam ez az üvegfestés volt. Amikor megnyitottam a Fehu Stúdiót a Tököli úton, még nem sejtettem, mennyi mindent tartogat számomra ez az út. Akkoriban még csak festettem – magamnak, barátoknak, ismerősöknek –, de ott, abban a kis üzletben éreztem először igazán, hogy ez több, mint játék vagy hobbi. Hogy itt valami elkezdődött, amit a világnak is szeretnék megmutatni.

És mintha az élet is így akarta volna, akkor lépett mellém a Tiffany-technika.

 Hirtelen kinyílt előttem egy új világ, ahol nemcsak festhettem, hanem színes üvegdarabokból forraszthattam össze valami egészen újat, valami egészen mást. Az üveg itt már nemcsak hordozó volt, hanem önállóan szólalt meg: csillogott, tört, játszott a fénnyel. Ekkor értettem meg, hogy az üveg valójában él. És én részese lehetek annak, ahogy életre kel.

Közben rengeteg utam vezetett iskolákba.

 Gyerekekkel festettünk együtt, apró kezekben színek születtek anyák napjára, karácsonyra, vagy csak úgy, örömből. Az a csillogás a szemükben, amikor meglátták a saját kis alkotásukat, nekem is mindig új erőt adott. Akkoriban tanultam meg igazán, hogy az üvegfestés nemcsak tárgyakat teremt, hanem élményeket, emlékeket és kapcsolatokat is.

Az évek során lassan, de biztosan átalakult minden. Már nemcsak mellékes öröm volt ez, hanem az életem központja.

És ma, amikor azt mondhatom, hogy teljesen a hivatásommá vált, visszanézve látom: minden kis lépés, minden apró döntés, minden nehézség és minden öröm ide vezetett. 

Voltak pillanatok, amikor el kellett engednem embereket, szálakat, helyzeteket. Nem mindig volt könnyű.

De valahogy mindig kaptam mellém olyan társakat, olyan barátokat, olyan segítőket, akik tartották bennem a lelket. 

Ezért végtelenül hálás vagyok.

Az üvegfestés számomra nem "csak" mesterség. 

Ez a nyelvem, amin keresztül beszélhetek a világhoz. Ez a szerelem, ami mindig itt lesz velem, bármennyit változik is az életem. 

Minden egyes üvegdarab, minden szín, minden fény és árnyék egy darab belőlem. És hiszem, hogy amikor valaki hazavisz egy munkámat, akkor ő is kap ebből a darabból egy picit – hogy aztán az ő életében is fényt és szépséget hozzon.