Hatalom

A Hatalom – egy festmény ami sokáig félkészen állt az ablakban. 

Majd jött egy kiállítás és életre kelt.  A címe már megvolt az első pillanatban.  

HATALOM

Arany, bronz, barna, réz...számomra a hatalom színei 

....számomra ....van valami egészen különös abban, ahogyan a hatalom működik. 

Úgy tűnik, mintha valami láthatatlan erő volna, amely képes embereket, eszméket, tárgyakat – akár egész világokat is – szilánkokra törni. 

Ahogy dolgoztam ezen a festményen, egyre inkább azt éreztem, hogy a hatalom nem csak ott van a nagy rendszerekben, a társadalmak felszíne alatt, hanem egészen közel, bennünk is. 

Mint egy örvény, amely hirtelen megnyílik egy egyébként csendes, nyugodt táj közepén, és magába ránt mindent, amit elér. A hatalom képes felkavarni a legmélyebb rétegeket is. Hullámokat vet ott, ahol előtte csend volt, és ott hagy maga után fröccsenéseket, vérfoltokat, fájdalmat – akkor is, ha végül semmi nem változik igazán. 

Csak a rombolás marad, az utórezgések, a kimondatlan szavak, a visszamaradó repedések.  Mindez fények, csillanások, arany mögé rejtve.

De van a hatalomnak egy másik arca is. Mert hatalmunkban áll átértelmezni mindezt.

 A bennünk dúló viharokat nem kell a világra zúdítani. Lehet belőlük valami egészen más, valami csendesebb, valami teremtő. 

Ahogy a festmény körvonalai lassan kirajzolódtak, azt éreztem, hogy az örvény ereje bennem is ott munkál, de nem azért, hogy romboljon. Hanem hogy alkossak. Hogy színekben, mintákban, textúrákban engedjem ki azt, ami belül hullámzik. 

Ez a kép így lett egyszerre a pusztítás és az újjászületés lenyomata. 

A sötétebb tónusok és a vöröses fröccsenések emlékeztetnek arra, mit képes okozni a féktelen hatalom.  Üvegszilánkok ahogy minden darabjai hullik, széttörik...

De a finom aranyszórás, a virágzó motívumok, a körkörös formák már a másik pólusról mesélnek: arról, hogy a bennünk kavargó energiákból élet is sarjadhat. 

A hatalom számomra ma már nem csak arról szól, hogy mit vagy ki tud megváltoztatni körülöttünk. 

Hanem arról, hogy mit kezdünk a saját erőnkkel. 

Hogy a belső viharokat fegyverként használjuk-e, vagy festékként. 

Hogy rombolunk, vagy teremtünk. Én ezt a vihart most itt éltem meg – csendben, nyugodtan, a kis műhelyemben. Nem azzal foglalkozva, ki mit szól majd hozzá. 

Csak megengedtem magamnak, hogy anyagr kerüljön mindaz, amit nem lehet szavakba zárni. 

Hogy az örvényből kör, a fájdalomból minta, a szétesésből virágzás legyen. 

És talán valaki majd megáll előtte, és elgondolkodik. 

Talán beszélnek róla.  Talán csak átsiklik rajta. 

De egy biztos: ami bennem vihar volt, az itt már csend. 

Egy tárggyá szelídült erő – és ez az én hatalmam.

A festmény- alkotás Balatonszemesen  a Dimenziók között - Paverpol kiállításon lesz bemutatva.